udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
33
találat
lapozás: 1-30 | 31-33
Névmutató:
Simon Attila
1996. május 4.
Az árkosi kastélyban találkoztak a fiatal írók, meghallgatták Borcsa János előadását, végül nem dőlt el, hogy az összegyűltek nemzedéket alkotnak, vagy csak csoportot. A vita arról is zajlott, hogy érdemes-e hagyományos megközelítésben értékelni a műveket, amikor valójában már sem a szerző, sem a mű nem érdekes, csak az olvasat. Máj. 4-én Sepsiszentgyörgyön Bencze Annamária, Balázs Imre József, Fekete Vince, György Attila, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Lakatos Mihály, László Noémi, Lövétei Lázár László, Orbán János Dénes, Papp Sándor Zsigmond, Sántha Attila és Simon Attila verseit, prózai írásait hallgatta meg a közönség, a szerzők tolmácsolásában. A vitában szó esett a vihart kavart transzközépről. Főideológusa szerint: "A transzközép megvédi a zember mundérjának becsületét", mivel "a transzközepet a zember érdekli". Másnap Sántha Attila Árkoson tartott előadást a posztmagyarról. A posztmagyar nem egyszerűen posztmodern, mivel "saját körön belül" próbál túllépni a rendszeren, mely nagy eszmét feltételez. Az új magyar nyelvfilozófiai irányzatként jelentkező posztmagyar szerint semmi sem biztos, az egyetlen dolog a kommunikáció s a nyelv, bár erre nem alkalmas, mégis létezik. /Kinde Annamária: Írótalálkozó Árkoson. A "zember" mundérja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 15./1997. március 12.
A Művelődés mellékleteként megjelenő Könyvesházat 1996 márciusában Kiss Jenő, az EMKE Könyvtári Szakosztályának elnöke támasztotta fel, Simon Attila szerkesztésében. 1996-ban négy Könyvesház-szám jelent meg, azonban nincs pénzügyi alap a folyamatos megjelenéshez. Februárban új könyves lap jelent meg, a Könyvjelző /Csíkszereda/, szerkesztője Simon Attila. Bencze Tibor, a Corvina Könyvposta Kájoni Kiadójának igazgatója elmondta, hogy anyagilag támogatja a Könyvjelző megjelenését. A lappal párhuzamosan katalógust is kiadtak és azt tízezer példányban szórták szét Erdélyben. Ennek alapján sok megrendelés futott be, ebből fedezik az új folyóirat költségeit. A szórványból is jött sok könyvrendelés. /Szatmári László: Új könyves lap. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 14./1997. szeptember 11.
A nemzeti tudat építéséhez nyújt segítséget Kozma Dezső könyve /Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok, Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1997/. A negyvennyolc bemutatott személy között van Gyulai Pál, Kemény Zsigmond, Mikó Imre és Brassai Károly. /Simon Attila: Honismeretünk bővítéséért. =Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./ 1998. március 24.
A magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium határon túli magyar könyvkiadás támogatásának könyvpályázatát szétküldte a Romániai Magyar Könyves Céh. Simon Attila kritikusan írt a pályázati rendszerről. A minisztérium veszteséget támogat. A cikkíró szerint a kiadók a pályázatban felsrófolják a költségeket, így a kiszámított veszteség a költségnél is nagyobb, így lehet élni "csendesen, önfeláldozó magyarságmegváltásban." /Simon Attila: A veszteségre lehet pályázni. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 24., átvétel az Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 5-i számából/1998. július 20.
Új magyar internetes folyóirat indult Élő Erdély címmel, amely a www.plus.ro/erdely címen található meg a világhálón, Simon Attila és társai - Gálfi Péter szerverműködtető és Sándor Levente grafikus, programozó - szerkesztik. Terveik szerint Könyvház, Múzeum, Pályázati Figyelő és Ifjúság rovatok szerepelnek a folyóiratban. Bevezetőjükből kiderült, hogy szeretnék megismertetni környezetüket. A jövőben egyes rovatokat angol és román nyelvre szeretnék lefordítani. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./1998. október 15.
Pár hónapja él a Simon Attila /Csíkszereda/ által szerkesztett Élő Erdély internetes magazin https://www.plus.ro/erdely/index.html címen. /Az Élő Erdély hatodik hírlevele. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./2000. augusztus 19.
Az Élő Erdély (https://www.hhrf.org/erdely) elnevezésű honlap az első kizárólag interneten megjelenő, kiadó és szerkesztőség nélküli, nonprofit, alulról szerveződő romániai magyar folyóirat. Ezt a szolgáltatást 1998-ban indította két vállalkozó szellemű ifjú, a grafikus és programozó Sándor Levente és a honlap tartalmi részéért felelő Simon Attila. A szerkesztést illetve a honlap fenntartását természetesen többen felvállalták. A honlap állandó rovatai: hírösszefoglaló (Hír - Esemény - Szemle - Jegyzet - Pályázati Figyelő - Ifjúság), a Fórum (Napi bajunk - Politika - Levelező rovat - Apróhirdetések), az Utazó (Vidékek - Erdélyről röviden - Természet - Konyha) és a Könyvház, amely magába foglalja a Könyvajánlót, valamint az Olvasmányt. Nem hiányoznak olyan közérdekű rovatok sem, mint a Valutaárfolyam, a Gazdaság, a Számítástechnika, a Letölthető Programok, a Keresők, a Menetrend, az Időjárás, a Szótárak és az Ingyenes képeslapküldő szolgálat. A Magyar Elektronikus Könyvtár is fellelhető (Határon Túli Irodalom - Új könyvpiac - Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár - Forrás - Színház), akárcsak az Országos Széchényi Könyvtár, amely gazdag magyarországi és külföldi könyvajánló rovattal rendelkezik. A magyar Országos Oklevéltár honlapja a Mohács előtti okleveleket mutatja. Megtalálható a Magyarország levéltárai címszó is, valamint a Magyar Nyelvőr és a Magyar Periodika. /Klárik Attila: Élő Erdély. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./2001. január 11.
Az első magyar nyelvű internetlap Erdélyben, az Élő Erdély (https://www.hhrf.org/erdely) 1998 nyarán indult, emlékezett vissza a kezdetre Simon Attila, aki a kezdeményezők között volt. Nem volt a hátuk mögött sem internetes cég, sem alapítvány vagy egyesület, sem párt, sem szerkesztőség. Az Internettó Transylvaniae-t (https://www.nextra.ro/internetto/) az akkori csíkszeredai legnagyobb internetszolgáltató, a Nextra indította. Később a Nextra adott az Élő Erdélynek ingyenes béreltvonalas hozzáférést vagy egy évig. Az első erdélyi magyar webhelyet hárman indították: Sándor Levente grafikus-programozó, Gálfi Péter, aki a szervert biztosította és Simon Attila. Gálfi Péternek akkor már sikeresnek mondható román nyelvű weblapja volt, a Ce este nou pe webul romanesc? (https://www.plus.ro), amely hetente a román webvilág újdonságait mutatta be, hírlevelére több száz webmester iratkozott fel. Gálfi Péter lapja, amely aztán angol nyelvterületre összpontosított, és partnerprogramokra (affiliate programs) épített, webes boltot működtetett, egy másik olyan sikersztori, amelynek tulajdonosa csíkszeredai, de amelyről Csíkszeredában szinte senki sem tud. A koncepció az volt, hogy össze kell gyűjteni egy helyre az információkat, azokat a híranyagokat Erdélyről, amelyeket különben tíz újság átböngészésével kellene megkeresni. Székely Dénes elindította a Csíkszereda Honlapja https://clmc.topnet.ro című honlapot. - Simon Attila a Könyvjelző nevű, kéthavonta megjelenő, első országos, erdélyi magyar könyvszakmai folyóiratot is internetre vitte (a folyóiratot maga alapította, főszerkesztette, szerkesztette, tördelte és postázta), és többen jelezték, hogy vásárolnának is a könyvekből. A legújabb könyvek meg is vásárolhatók. Mai napig a könyveladásból befolyt nagyon kevés összeg az Élő Erdély anyagi alapja. - Sokan olvasták például annak idején a Funar-korszak Kolozsváron a helyi sajtó tükrében című könyvet az Olvasmány rovatban, amelyet ő digitalizált és osztott meg a Magyar Elektronikus Könyvtárral is, és amely tudta szerint az első ilyen nagyméretű munka volt Erdélyben (több mint 400 oldalas könyvről van szó!). /Gergely Tamás: Internetcsinálók. Erdélyben az elsők. Interjú SIMON ATTILÁ-val. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 11./2001. június 18.
A Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) vezetősége ismertette az intézmény idei programtervezetét. Balog László intézményvezető elmondotta: júliustól az intézmény a csíkszeredai központ mellett két fiókirodát is működtet Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen. A csíkszeredai központban létrejött a közművelődési osztály Sárpátki Ágnes vezetésével, valamint az információs, archiválási és kultúradigitalizálási szakosztály Simon Attila irányításával. Az intézmény egyik legnagyobb vállalkozása a még fellehető értékek, illetve az elmúlt évtizedek során összegyűjtött hang- illetve képanyag digitális feldolgozása. A HMKK tulajdonában jelenleg több mint száz videokazettányi anyag vár feldolgozásra, valamint jelentős mennyiségű kép- és hanganyag, amely a régióra jellemző kultúrörökséget tartalmazza. Terveik között szerepel egy nagyméretű felmérés, falvanként ezer-ezerötszáz kérdést tartalmazó kérdőívvel. A kutatómunka mellett a tervek között szerepel oktató jellegű munka is, elsősorban a vidéki kultúrotthonok vezetői számára szeretnének továbbképzést tartani. /Daczó Dénes: Kulturális értékek szervezett mentése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./2001. augusztus 7.
A Hargita Megyei Kulturális Központ és a Heves Megyei Kulturális Központ képviselői öt évre szóló együttműködési keretmegállapodást írtak alá Csíkszeredában. A Heves Megyei Kulturális Központ vezető munkatársai háromnapos csíkszeredai munkalátogatásuk alatt intenzíven részt vettek a Hargita Megyei Kulturális Központ legújabb projektjének előkészítésében. A tervezet olyan közművelődési értékkataszter, illetve ehhez kapcsolódó számítógépes és internetes adatbázis kialakítását célozza meg, amely részletességében és átfogó jellegében példa nélküli Erdélyben. Az egri Megyei Művelődési Központ vállalja a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) által a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatok lebonyolítási feladatait is. /Simon Attila: Ötéves megállapodás. Együttműködnek a megyei kulturális központok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 7./2003. március 25.
Tavaly jött Tamásváraljára Simon Attila református lelkész, aki most végzett a teológián. Azóta megpezsdült az élet a 380 lelket számláló közösségben. Itt néhány ember kivételével mindenki református. Már szeptemberben elkezdték a templom külső renoválását, nemrég pedig megalakult a helyi nőszövetség. Tamásváralja földrajzilag zárt és félreeső település, az embereket sokkal szorosabb szálak kötik egymáshoz. Nagy a munkanélküliség a településen. A tiszteleteshez tartozik Nagytarna, ahol 60 híve él. Ott csak egy rossz állapotban levő imaházuk van, és pályázni fognak a felújítására. /Simon Levente: Tamásváralja: Van olyan gyülekezeti tag is, aki az ortodoxról tért át a református hitre. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 25./2003. augusztus 27.
Simon Attila tamásváraljai lelkipásztor elmondta, hogy Tamásváralja elszigetelt település, az emberek közt megmaradt az összetartás és az egymásrautaltság. Az elmúlt évben IKE-tábort szervezett a gyülekezet, és ez volt az év legnagyobb rendezvénye is. A gyülekezetnek 380 tagja van. /Elek György: "Én még mindig egrinek érzem magam" Beszélgetés Simon Attila tamásváraljai lelkipásztorral. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 27./2004. június 19.
A szlovákiai magyar iskolákban történelmet tanító tanárok jelentős részének szakítania kellene azzal a rossz beidegződéssel, hogy csakis a tantervekben előírt történelmet tanítja, mert az a szlovák nemzetállam koncepciójára épül, vélekedett Simon Attila. A szlovákiai magyar történelemtanár a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet tavalyi felmérésére hivatkozva a napokban több olyan publikációt tett közzé, melyben feltárja a szlovákiai magyar iskolák történelemoktatásában fennálló áldatlan helyzetet. A tanárok fele szakképzetlen, magyar, földrajz és matematika szakosok tucatja okítja a történelmet, ráadásul olyan szlovák szempontok szerint íródott tankönyvekből, amelyekben a magyar történelem jelentős alakjairól szó sem esik. Simon Attila az egyetlen olyan szlovákiai magyar történelem-tankönyv társszerzője, amelyben a magyarországi tankönyvekben megjelenő nyomvonalat követik. A Fórum Kisebbségkutató Intézet a történelem oktatásáról rendezett kétnapos nemzetközi konferenciát. A Kárpát-medence országaiban hasonló feltételek között oktató történelemtanárokkal, módszertani szakemberekkel vitatták meg a teendőket. Biztatónak, hogy egyre több az olyan tanár, aki a hivatalos tantervekkel szemben a történelmi Magyarország történetét és egyben a magyar nemzeti történelmet tanítja. Magyar nyelvű és szellemiségű történelemtanárokat kell képezni, ezen a most induló Selye János Egyetem tud majd segíteni. A résztvevők szerint Magyarországon is meg kell szabadulni a történetírásban még mindig jelen levő nemzetállami beidegződésektől. (Keszeli Ferenc / MTI): Konferencia a határon túli magyar történelemtanításról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ 2004. június 28.
Jún. 26-án Szatmárnémetiben Schönberger Jenő megyés püspök diakónussá szentelte Récsei Norbertet Mezőpetriből, Seffer Dánielt Szatmárnémetiből és Simon Attilát Kökényesdről. /E. Gy.: Diakónus–szentelés a Székesegyházban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./2005. július 3.
Június 25-én a szatmári egyházmegyében Schönberger Jenő megyéspüspök négy diakónust /Buna János Lajos, Jakab Norbert, Román János, Szmutku Róbert/ és három papot /Récsei Norbert, Seffer Dániel és Simon Attila/ szentelt fel. /Pap- és diakónusszentelés a szatmári egyházmegyében. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 3./2005. október 7.
Csíkszeredán idén sem szerveztek városi szintű megemlékezést október 6-án az aradi vértanúk emlékére. Az iskolákban osztályfőnöki és történelem órán idézték fel az eseményeket. A Petőfi Sándor Általános Iskolában a névadó szobra előtt tizenhárom gyertyát gyújtottak és az ünnep alkalmából rendezett kiállítást tekintették meg a diákok. A Márton Áron Gimnázium 45 tagú diákcsoportja tanáraik kíséretében az aradi megemlékezés helyszínén vett részt a megemlékezésen. Szatmárnémetiben az 1848-49-es szabadságharcot követő októberi megtorlás szatmári áldozata, Goneczky János tábori lelkész emléktáblájánál rótta le kegyeletét a helyi magyarság. Az emléktábla néhány éve került a belvárosi Zárda-templom homlokzatára, amelynek építési munkálatait korábban éppen ő vezette. Simon Attila katolikus pap és Sipos Miklós református esperes idézte fel a magyarság gyásznapján történteket, majd a városi RMDSZ elnöke, Kereskényi Gábor mondott beszédet. Három helyszínen, közösen emlékezett meg Zilah magyarsága az aradi vértanúkról október 6-án. A résztvevők előbb a belvárosi református nagytemplomban tartott, a kivégzett tábornokokra emlékező istentiszteleten jelentek meg, ezt követte a koszorúzási ünnepség. A templomkertben a szabadságharc 150. évfordulójára emelt obeliszknél a kegyelet koszorúit helyezték el. Este szintén megemlékező rendezvényt szerveztek a baptista imaházban. Nagyváradon ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Nagyvárad-olaszi református templomban a megemlékezés. Az RMDSZ a történelmi egyházakkal karöltve emlékezett a tizenhárom aradi vértanú tábornokra. Az ünneplők ezután a Nagy Sándor utcába, a tábornok szülőházánál elhelyezett emléktáblához vonultak. A mintegy ezer résztvevő előtt Tőkés László püspök mondott ünnepi beszédet. /Ünnepi rendezvények Erdély-szerte: = Új Magyar Szó (Bukarest), 2005. október 7./2009. október 12.
Búcsot és Királyhelmecet követően Ipolynyék a harmadik felvidéki község, ahol a mártír sorsú felvidéki hős, Esterházy János tiszteletére emlékművet avattak. Ipolynyéken a helyi kultúrház előtti udvarban leplezték le Oláh Szilveszter szobrászművész impozáns alkotását. Az Esterházy kiállítást Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora nyitotta meg. Következett az emlékülés, melyen olyan szaktekintélyek szólaltak fel, mint Molnár Imre történész, az Esreházy János című könyv szerzője, Simon Attila egyetemi tanár vagy Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke. Nem csak Szlovákiából, hanem Lengyelországból és Magyarországról is érkeztek támogatások a szoborra. Mint ismeretes, a Bécsi döntés után Esterházy Szlovákiában maradt, és az Egyesült Magyar Párt elnökeként a szlovák parlamentben egyedüli volt, aki nem volt hajlandó megszavazni a zsidók üldözéséről határozó törvényt. A háború után börtönbe került, és 1957-ben ott is hunyt el. A második világháborúban zsidók, csehet, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben, mégis a mai napig háborús bűnösként kezelik Szlovákiában és Csehországban egyaránt. /Ipolynyéken szobrot emeltek Esterházy Jánosnak = Felvidék. ma, okt. 12./ Emlékeztető: Búcson avatták az első Esterházy-emlékművet. A Komáromi járásban lévő községben felavatták az Esterházy emlékparkot, benne a hányatott sorsú felvidéki politikus emlékművével, melyet Gáspár Péter pozsonyi szobrászművész alkotott. Szabad Újság (Pozsony), 2005. jún. 1./ A második Esterházy-szobrot, ifj. Szabó István szobrászművész mellszobrát Szlovákiában Királyhelmecen avatták, 2007. december 2-án. Megjelent Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke, eljöttek a magyarországi Rákóczi Szövetség képviselői és Duka Zólyomi Árpád, az Európai Parlament képviselője is. /Csáky Pál: Esterházy Jánost rehabilitálni kell! = Mkp. sk/cikkek, 2007. dec. 2./2010. június 23.
Pusztakamarási etűdök
Sütő András 85 éves lenne
A pusztakamarási református templom harangszava még elidőz egy kicsit a mezőségi dombok hátán, aztán a torony némán szemléli, ahogy fekete kendős nénik, hajlott hátú bácsik csendben, sorban bevonulnak az istentiszteletre. Ma valamivel többen vannak, mint máskor, mivel a falu egyik nagy szülöttére, Sütő András íróra emlékeznek volt barátai, tisztelői, munkatársai, jó ismerősei: 85 éves lenne. 2006 óta nélküle tartják meg születésnapját a pusztakamarási családi háznál, ahova máskor oly szívesen jött el a barátaival. Az istentisztelet azért is különleges, mert a Sütő András Baráti Egyesületnek köszönhetően ezen a vasárnapon megtelt a templom.
Az igehirdetés sem szokványos: Tamásné Demeter Orsolya lelkipásztor unokabátyjáról, Sütő Andrásról beszél. A tőle hallott történetet eleveníti fel. Gyerekkorában édesapja – volt barátai megőrzött leveleinek újraolvasásakor, hajdan készült fotók megtekintésekor – az emlékezés gyógyító és megtartó erejére tanította az írót, abban a házban, amely ma már neki állít emléket. Olyan környezetből indult el pályájára, amelyben az 1930-as évek elején sem volt könnyű megmaradni a szegénység, a kisebbségi lét miatt. S bár mondtak róla jót és rosszat is eleget, kétségkívül nagyjaink közé nőtte ki magát. Értéket hagyott ránk, nemcsak könyveiben, hanem ahogyan élt és szólt kisebbségi sorsunkról – hangzott el, többek között, a megemlékező istentiszteleten.
A szószék elé felhúzott vetítővásznon időutazást teszünk a közelmúltba. Vetési László lelkipásztor, szórványtanácsos évekig barangolt a Mezőségen. Sütő András szülőföldjéről mesélnek képei. Aztán a 75. születésnap derűs fotóit láthatjuk. Az írót pályatársai köszöntik a családi ház udvarán. Majd erőfeszítéseit örökítik a felvételek azért, hogy a modern technika eszközeivel a magyar nyelvet megszólaltassák az itthon maradt pusztakamarási magyarok otthonaiban. Televíziós vevőkészüléket ajándékoztak néhány magyar családnak. A templombeli előadás ráadása a jó barát Bálint Zsigmond mezőségi felvételeinek bemutatása.
Amint Sütő András papírra vetette az Anyám könnyű álmot ígér című művében, a Mezőségen megállt az idő. Erre utal Pomogáts Béla irodalomtörténésznek a naplójegyzetekről szóló írása is, amelyet Nagy Pál irodalomkritikus olvasott fel. Holt-tengeri utazás ez, ahogy írta, s sajnos azt tapasztalhatjuk, hogy jóslata egyre inkább valóra válik. A falu "negyedrésze", amelytől "élmény- világát, a küszködő nyelvet" kapta igencsak megcsappant. Több mint 10 éve nincs magyar tagozat a falu iskolájában. A gyerekek Sármásra, Válaszútra, Kolozsvárra ingáznak. A harangozó mondja, alig 80 magyar család él a faluban, nagyrészük vegyes házasságban, sokan csak hétvégén térnek haza, mert aki tehette városba vagy külföldre költözött. A román óvodába járó gyerekek identitástudattal küszködnek, azt kérdezgetik: otthon miért beszélnek másként, mint a tanintézetben? A harangok mostanában inkább a temetésre hívják össze a közösséget. Az ajándék parabolaantennán bejövő magyar adókról egyre gyakrabban másra kapcsolnak.
A Sütő András-emlékházhoz a faluban nemrég kihelyezett irányítótáblák vezetnek. A baráti egyesület kezdeményezését felkarolta Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Mocean Iancu Marcel Pusztakamarás polgármestere is, aki a templomban elmondta, büszke arra, hogy ápolják az író – a falu szülötte – emlékét. Kérdésével Demeter József lelkipásztor, az egyesület elnöke "sarokba szorítja": lesz-e Sütő András utca Pusztakamaráson? A községvezető megígéri: megtesz mindent annak érdekében, hogy az utcanév- változtatás ne okozzon gondot az ott lakóknak. Nincs ellenvetése, csak le kell küzdenie a bürokrácia akadályait – hallhattuk a diplomatikus választ.
Az emlékház rendbe van téve, erről Orbán Ilus gondoskodik, aki házigazdaként fogad mindenkit. A porta az öreg kúttal, a csűrrel és a fáskamrával együtt olyan, mintha csak azért lenne üres, mert a gazda kiballagott a jószágok után a közeli legelőre. A homlokzatra és a bejárat fölé helyezett feliratok sajnos már másról árulkodnak:"ebben a házban ígért könnyű álmot András fiának a jó édesanya". Hunyadi László féldomborműve a tornácra került. Mintha a hazatérő András nézne ránk, házba híva az idelátogatókat. Vasárnaptól újabb dombormű került az épület falára. Simon Attila 29 éves autodidakta szobrász ajánlotta fel a baráti társaságnak az író portréját úgy, ahogy ő képzelte el irodalmi tanulmányainak tükrében. Ez már az ifjabb nemzedék ajándéka…
Az ünnepi ebédre az iskola udvarán felállított fedett színpadon kerül sor. Néhány pohár vörös és fehér bor után népdal fakad a társaság ajkán. Sütő András volt barátai mondják:"ez így van rendjén, hiszen Andris is rázendítene, ha itt volna köztünk…"A magyar nóta hangja bejárja a környéket, végigsimítva a bokrok közt rejtőző, alig fellelhető Kemény-sírokat, a földfelszínig lerombolt kastélyt, a néhai kastélykertből konokul kitartó évszázados fákat, a romosodó téesz-épületeket, egy kicsit elidőz az emlékház portáján, aztán belecsitul a mezőségi "nagy Semmibe".
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)2010. október 15.
Esterházy János örökségéről nem lehet lemondani
Molnár Imre szerkesztésében jelent meg az Esterházy János élete és mártírhalála című könyv, amelyet 2010. október 14-én mutattak be Pozsonyban, az MKP székházában, az Esterházy János Polgári Társulás és a Szabad Újság hetilap szervezésében.
Peczár Károly, a társulás elnökének köszöntője után, Lőrincz Tamás Esterházy János két cikkéből olvasott fel részleteket.
Csáky Pál, író, volt kormányalelnök beszédében a magyar értelmiség fejlődését vázolta fel, ami 4 korszakra osztható, az első a két világháború közötti évek, ezt követte egy háborús időszak, majd a hontalanság évei, így a második korszak csak az 1949-től 1969-70-ig terjedő kor, ami jellemzően a ’68-asok korszaka, a harmadik fejlődési szakasz az 1989-ig terjedő évek, a negyedik pedig a rendszerváltástól máig is terjedő szakasz. Csáky kiemelte, hogy a felvidéki értelmiség és politikai elit jó kondícióban volt, ezért is alakulhattak sorra a magyar pártok.
Csáky Esterházy Jánosról elmondta, hogy Esterházy János példakép kell, hogy legyen, azért fontos személyiség, mert az akkori közösség őt választotta vezetőnek, a hatalom amikor elítélte őt, rajta akart példát statuálni, az életével – és azzal, hogy mártírhalált halt – tett tanúbizonyságot egész gondolkodásáról. A mi feladatunk az, hogy tisztességesen eltemessük Esterházy Jánsot – mondta Csáky.
Simon Attila történész, a Selye János Egyetem tanára saját érzéseit mondta el a politikus Esterházyról, kifejtette: amikor tanulmányozni kezdte a két világháború közötti időszakot sokkal közelebb állt hozzá a Magyar Nemzeti Párt, amelyet Szentiványi József vezetett, mint a Szüllő Géza által vezetett Országos Keresztényszocialista Párt (ebben politizált Esterházy is), de tudja, hogy Esterházy nemcsak politikus volt, hanem igazi vezető is. Esterházy János szimbóluma a szlovákiai magyaroknak, azzal, hogy leítélték az egész szlovákiai magyarságot büntették meg. 1938-ban, amikor a Felvidék egy része visszakerült Magyarországhoz neki is meg volt a helye a magyar parlamentben. A visszacsatolt területeken nem írtak ki új választásokat, hanem a korábban megválasztott képviselőket kooptálták a magyar parlamentbe (Esterházy a Kassai kerület képviselője volt, ami visszakerült Magyarországhoz). Simon Attila Molnár Imréről a következőket mondta: történészként és közéleti emberként is foglalkozik Esterházy Jánossal, „úgy érzem Imre nem fog addig megnyugodni, míg Esterházy János nem lesz rendesen eltemetve”.
Molnár Imre, az Esterházy János élet és mártírhalála című könyv szerkesztője, Esterházy János életének kutatója az előadásában kiemelte, hogy Esterházy széles látókörű politikus volt, aki az akkori szétszabdalt Európában a közép-európai népek együttéléséről, együttgondolkodásról, együttműködéséről „álmodozott”. Több nyelven beszélt, és nagyon jók voltak a külföldi kapcsolatai, kiemelkedő politikai képességekkel rendelkezett, integráló személyiség volt.
Molnár Imre azt javasolta a jelenlévőknek vegyenek elő egy-egy Esterházy írást, és az olvasó rájön, ezeknek minden sora ma is aktuális és tartalommal teli. Ott kéne, hogy legyen minden család falán Esterházy János képe. Molnár Imre elmondta azt is, Esterházy kétszer is visszautasította, hogy megszökjön a fogságból, a börtönből, mert mint mondta „Maradok, mert ide köt minden”. Végezetül egy gondolat, amit szem előtt kell tartania minden magyar embernek: Esterházy János örökségéről nem lehet lemondani!
Neszméri Csilla, Szabad Újság (Pozsony)2012. október 22.
Ötvenhatáron" túli történetek
Erdélyben a magyarországihoz hasonló súlyú perdömping és likvidálási hullám követte a budapesti forradalom hatására megindult szervezkedést. A csehszlovák államgépezet hatalomtechnikai eszközökkel igyekezett egymás ellen fordítani a magyarokat, a „béketeremtést” segítette a „megelőzés”; 1948-ra már nem viseltek hivatalt a nemzeti érdekeket képviselő felvidéki magyarok. A Vajdaságban sem fogtak fegyvert – akik igen, Budapesten akartak segíteni, de elkéstek. A kárpátaljai szervezkedést azonnal és könyörtelenül felmorzsolta a KGB. Ötvenhat a határon túl.
A lengyel ifjúsággal szolidáris magyar egyetemisták és a velük egyetértő munkások október 23-ai tüntetésének hatására megmozdult a határon túli magyarság (Erdély, Felvidék, Kárpátalja) is. De még korántsem minden szomszédos országban van dokumentálva alaposan az, ahogyan az elszakított nemzetrészek reagáltak a magyarországi eseményekre.
Erdély
A budapesti forradalomra Romániában „mozdultak rá” különösen érzékenyen, méghozzá Bukarestben és Temesváron, illetve Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Jászvásárban. A szervezkedést már írmagjában igyekezett lenyomni a kommunista hatalom, rengeteg diákot tartóztattak le és zártak ki az egyetemekről. A pályafutása is sokaknak már ekkor derékba tört.
A romániai (magyar és román) fiatalsághoz a lengyelekkel vállalt szolidaritás ügye természetesen rádión keresztül jutott el, így kezdtek párbeszédbe az említett városok egyetemeire járó diákok, tisztában lévén azzal, hogy közöttük vannak, akik majd elárulják őket. Október 28-án megkezdte sugárzását „A jövő Romániája – az ellenállás hangja” – erősen román nacionalista hangvételű – rádióadó. Az időzítés mindazonáltal már megkésett, a közben szerveződő temesvári felkeléssel összefüggésbe hozott kétezer diákot csípett meg a rendőrség, és a tétovázás miatt „csak” november 5-re tudták megszervezni a bukaresti tüntetést. Közben pedig ugye Budapestre bejöttek az oroszok.
A bukaresti Egyetem teret a tüntetés napján megszállta a román belügy, a demonstrációt mégis megtartották – a besúgók pedig annak rendje és módja szerint felírták mindenkinek a nevét. November 15-re újabb tüntetést hirdettek meg Bukarestben, addigra azonban már minden hangadót elfogtak. A megtorlás egyik vezéralakja Nicolae Ceausescu volt a Román Munkáspárt KB válságparancsnokságának „munkatársaként”. A letartóztatások 1957 végéig folytak, a „bűnösöket” évekre börtönbe csukták. A romániai eseményeket Hruscsov az oktatási intézményekben tapasztalható egészségtelen megnyilvánulások szóösszetétellel írta le, majd Moszkvából gratulált a Román Munkáspártnak a gyors és eredményes munkáért. A tüntetést a következő évtizedekben agyonhallgatták.
Noha az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló megmozdulásokra, fegyveres összetűzésekre nem került sor, a romániai ötvenhatos eseményeket kiváló ürügynek tartotta arra a Gheorghiu-Dej-gépezet, hogy azonnali hatállyal felszámolja a magyar nyelvű oktatást, mondván, az a „szeparatizmus fészke”. A forradalom eseményeitől egyébként is megijedt Bányai László Bolyai-rektor a kolozsvári bölcsészkar dísztermében kérlelte az ott lévő magyarokat, hogy a közeli halottak napi gyertyagyújtásra ne menjenek ki a sírkertbe, a hír viszont sokakhoz nem jutott el, így a házsongárdi temető magyar Himnuszt éneklő népét végigfotózta a szekuritáte, a szeparatizmus vádja mellé pedig lassan bekúszott az antiszemitizmusé is.
Megannyi igaztalan vádaskodás és perek sokasága után 1959-ben szűnt meg az önálló kolozsvári Bolyai egyetem, ami ellen Csendes Zoltán prorektor öngyilkossággal tiltakozott, csakúgy mint Szabédi László költő – válogatás nélkül tettek földönfutóvá még marxista filozófiát tanító magyar nemzetiségű tanárokat is. A budapesti forradalom elfojtása után megkezdődött a magyar értelmiség szisztematikus likvidálása, az úgynevezett Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletből 10-et végre is hajtottak (1000 ember meghurcolása, 77 bíróság elé állítása után); az érmihályfalvi csoport perében elítélt 31 értelmiségi közül kettővel végeztek. Hogy a börtönökben és a kínzások következtében pontosan hány magyar vesztette életét, nem fogjuk megtudni, és a zsilavai (romániai) gulágokon meghaltak száma is ismeretlen.
Jó néhányan a jobb élet reményében a magyar határon próbáltak szerencsét, de a szökevényeket már vagy a készülődéskor elkapták, vagy a magyar hatóságok toloncolták vissza, utóbbi esetben pedig „bónusz” börtönbüntetés is járt.
Kádár János 1958 februárjában hivatalos úton járt a „baráti” Romániában, ahol küldöttsége (köztük Apró Antal kormányalelnök és Kállai Gyula államminiszter) azt konstatálta: „Eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.”
Felvidék A csehszlovák állampártvezetés nyugtalankodva figyelte a lengyelországi és budapesti fejleményeket '56 őszén. A magyar lakosság körében mind népszerűbbé váló médiafogyasztásra reagálva az ország területén betiltották a Szabad Népet (október 19.), október 24-én pedig azonnal összeült a pozsonyi és prágai pártvezetés. 28-ára a teljes csehszlovák hadsereget „megelőző jelleggel” üzembe állították, közben iszonyatos propaganda indult a lakosság „tájékoztatására”. Nyomásgyakorlásként kvázi „feleskették” a felvidéki magyar sajtót és közéletet a csehszlovák kommunista pártra, és a forradalom idején elmenekült magyarországi kommunista politikusokat nagy számban állítottak a felvidéki magyarok „megtartásának” ügyére.
Létrehozták „a csehszlovákiai magyar KISZ”-t (CSISZ) is, nehogy az egyetemeken ordas eszmék terjedjenek, ám ezek nem működtek túl hatékonyan. A forradalom egyik legközvetlenebb – paradox – következménye az volt, hogy megerősödött a felvidéki sajtó, igaz ugyan, hogy a magyarországi lapok hozzáférhetősége szinte a nullára csökkent. Az államvezetés – hasonlóan a románhoz – folyamatosan riogatta a lakosságot a magyar revíziós törekvésekkel, az egyházat pedig arra használta fel, hogy csillapítsa a hangulatot a társadalomban.
Hogy miért nem okozott nagyobb vihart a felvidéki magyarság körében a forradalom? Az ötvenes években a sajtón kívül minden más kapcsolattartási lehetőség – elsősorban az utazás – megnehezült. Több tanulmány és beszámoló szól arról, hogy a felvidéki utcák a forradalom napjaiban kiürültek, mindenki a rádiókra tapadt, s ez kihatott a munkában töltött időre is. A szimpátiát a fegyverropogás hangja viszont félelemre változtatta, és csakhamar elnémultak az 1948-as lakosságcsere és jogfosztás, valamint a határkérdés revíziójáról szóló társalgások. Tüntetéseket egyáltalán nem szerveztek, a szimpátia kifejezésére a magyar Himnusz éneklését, gyászszalag kitűzését tartották alkalmasnak inkább.
A hatalom viszont nem elégedett meg azzal, hogy béke van: a Magyarországra beavatkozási céllal toborzott önkéntescsapatok élére nemritkán magyarokat állítottak, s az „expanzió” részévé tették csehszlovákiai magyar kommunista kiadványok magyarországi terjesztését is. A forradalom leverése után Csehszlovákia viszont nem verte el közvetlenül és nyíltan a port a magyarokon, de a felvidéki magyarság anyaországtól való elszigeteléséhez szélsebesen hozzálátott. Mivel a magyar vezetőket 1945 és 1948 között már kicserélték a nómenklatúra embereire, a felvidéki magyarság „engedelmes tömegnek” bizonyult. (Forrás: Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia. Szerk.: Simon Attila.)
Kárpátalja
A Szovjetunió természetesen mindent megtett azért, hogy eltitkolja a budapesti forradalmat a kárpátaljai magyarok elől; mivel azonban ez lehetetlen volt, kontroll alatt tartották a tartalmat, különösen ügyelve a szóhasználatra („ellenforradalom”). Sok írást lényegtelen felületeken helyeztek el vagy egyszerűen a hivatalos kommunista lapból (Pravda) kellett átvenni. A kárpátaljai lakosság azonban megérezte, hogy többet kell tennie a tájékozódásnál. Politikai csoportosulások szerveződtek Mezőszakonyban, Nagyszőlősön, Beregszászon, Ungváron és Gálocson is. Tagjaik csakhamar a KGB kezére kerültek, számukra hosszú börtönévek vártak – akik táborokba kerültek és onnan hazatértek, folyamatos megfigyelés alatt voltak.
Sokakat kizártak a felsőoktatásból, a volt „politikai foglyok” pedig általában munkát sem kaptak. A KGB-s hajsza áldozata lett Gálocsi Endre református lelkész is. Kárpátalján sem voltak fegyveres harcok; a tettre készebbek megpróbáltak átszökni a határon, hogy Budapesten segíthessenek. Viktor Juscsenko ukrán elnökként 2007-ben átadott egy háromezer nevet tartalmazó listát, akik Szovjet-Ukrajna börtöneibe kerültek a magyar forradalom után. (Forrás: Az 1956-os (...) kárpátaljai vonatkozásai. Szerző: Váradi Natália.)
Vajdaság
1956. október 22-én fejezte be jugoszláviai látogatását a magyar kormányküldöttség. Az újvidéki Magyar Szó – vélhetőleg azért, mert a hatalom nem sejtette, mi történik majd Budapesten 23-án – 25-éig nem közölt magyarországi híreket, aztán egyben közölt mindent, legvégül azt is, hogy Magyarország szovjet „segítséget kért”. Október 28-án közli a Nagy Imre-kormány megalakulását, 30-án pedig címlapon hozza Tito Kádárt és Nagyot támogató levelét. Jól értesült hírforrásként Gerő Ernőnek tulajdonítja a szovjet csapatok behívását. Magának a forradalomnak az eseménysora a Szabad Európán keresztül jutott el a Vajdaságba is.
Egy zombori tanú elbeszélései alapján a városban azonnal elkezdődött a szervezkedés, Refle László, a helyi Kaszinó elnöke, valamint Kolarity Gábor fiatalokat toborzott a pesti srácok megsegítésére. Mire végeztek a toborzással, már sajnos vérbe is fúlt Budapest, Zombor pedig a Magyarországot déli irányba elhagyó magyarok tízezrei közül mintegy négyezret fogadott be. Jugoszlávia vezetése a magyarokat igyekezett az ország belsejében elhelyezni, hogy még véletlenül se érintkezhessenek magyarokkal, illetve rokonaikkal. Mai szemmel nevetséges, hogy Zomborban szinte csak a forradalomról beszéltek a magyarok, a Zombori Újság viszont csak november 23-án szentelt egy írást az eseményeknek a hivatalos jugoszláv álláspontot tükrözve. (Forrás: Fókusz.info.)
Bucsy Levente
MNO